A főhomlokzat
A bazilika előtti lépcsősor két oldalán Marco Casagrande (1804–1880) olasz szobrász két-két 4 méter magas demjéni kőből faragott szobra fogadja a látogatót, amelyek Szent Istvánt, Szent Lászlót, Szent Pétert és Szent Pált ábrázolják. Az épület körül egy új körmeneti út halad, melyet a bejárati lépcsősor alatt egy síkba vetített kupola zár – mintha egy ötödik kupolája lenne a székesegyháznak a téren kivetítve. A legújabb felújítás során Rudolf Mihály tervei alapján készült.
A homlokzaton nyolc 17 m magas, sima törzsű korinthoszi oszlop és a rajtuk lévő timpanon által alkotott porticus (oszlopcsarnok) áll. A homlokfal síkját négy korinthoszi fejezetű pillér és a konzolokkal lezárt párkány tagolja.
A timpanon mögött, a főfal attikáján szintén Casagrande alkotásai, a Hit, a Remény és a Szeretet allegóriájának hatalmas szobrai láthatók, a szabadvégződésű mellékhajók mellvédjén (balusztrád) két kerub (angyal) kőből faragott alakja áll.
A főbejárat bronzkapuja a Szent István által alapított egri egyházmegye alapításának emlékére 2004-ben készült, Tóth Sándor alkotása. A bejárat fölött három dombormű látható, amelyek Jézus életéből vett jeleneteket ábrázolnak: Jézus kiűzi az árusokat a templomból, a Pietà (Jézus holtteste Szűz Mária ölében) és a tizenkét éves Jézus a templomban.
