Kis ÚT Ének és zenekar

Az énekkar az egri bazilika ifjúsági ének- és zenekaraként 2009 szeptemberében alakult énekelni szerető barátokból, fiatalokból.
Az évek során sokféle korosztály és a gitár mellett egyre több hangszer képviseltette magát a kórusban (fuvola, furulya, hegedű, basszusgitár, ütősök, dob).
Vasárnaponként a Bazilikában a 8.30-as diákmise zenei szolgálatát látja el, de egyéb alkalmakon is szívesen zenélnek pl. havi rendszerességgel szentségimádás, korábbi szalóki találkozók miseszolgálata, ifjúsági keresztút, szentlélekváró dicsőités.
Hetente a plébánia hittantermében tartják énekpróbájukat, melyen a misékre készülés mellett igyekeznek, hogy a kis csapat közös lelkiségét is kialakítsák, ezért 2018-ban védőszentnek Lisieux-i Kis Szent Terézt választották, hogy vele együtt hirdessék:
„Minden pici áldozat, minden mosolygós tekintet, minden kedves szó és tett által meg akarom mutatni, hogy mennyire szeretlek, Istenem.”
Az énekpróbákat péntekenként a plébánián 16.30-tól tartják, melyre szívesen látnak mindenkit, aki a zene útján szeretne közelebb kerülni Istenhez és szolgálni az egyházban.